A magyar őzért szakmai műhely

.

   Prof. Dr. Sugár László

Budapesten születtem 1944. június 1.-én.

Apámtól 1950. Karácsonyán kaptam légpuskát (FÉG) és kiképzést, azóta vadászom. 1965. óta van vadászjegyem, Apajpusztán kezdtem vadászni. Az 1969-ben újonnan vásárolt Mannlicher Schönauer 6,5x57-es kaliberű fegyveremmel 1970 őszén ejtettem el első mezei őzsutámat (a rizsföldeken gyalog cserkelve...)

Az Állatorvosi Egyetemen 1968-ban kaptam diplomát.

A Vadbiológiai Állomáson (Telki ÁEVG) 1972 szeptember 1.-én kezdtem szűkebb szakmai pályámat. Főként vadjaink egészségi állapotával, azon belül elsősorban a parazitákkal foglalkoztam. Az állomást 1976. január 1.-vel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez csatolták.

Az 1974/75-os vadászidényben kezdtük el vizsgálni a nagyvadfélék szaporodási (vemhességi) mutatóit. Ennek kertében '976. februárban vizsgáltam először mezei őzeket a Pitvarosi "Petőfi" vadásztársaság (Csongrád m.) területén. E vizsgálatokat 10 éven át folytattam. Közben a MAVOSz Árpádhalmi Vadgazdaságában is kaptunk lehetőséget, mégpedig egész éven át gidára és másodfüvesekre. Erdei őzek vizsgálatára pedig a Babati Kísérleti területen, illetve a Phylaxia Vt. (Pest m., Gödöllői járás) nyílt vizsgálati lehetőségünk. A 10-12 éves időszakban sok száz őzet vizsgáltam, mérve a teljes és zsigerelt testsúlyt, a belső szerveket, mirigyeket, zsírtartalékokat. Ennek alapján több előadást tartottam hazai és nemzetközi kongresszusokon, jelentek meg szakcikkeim tudományos és ismeretterjesztő folyóiratokban (lásd a mellékelt publikációs jegyzéket). Hazánkban elsőként ismertettem - vezettem be - a vesezsír-index vizsgálatot, amely a tápláltsági állapot (kondíció) objektív mérését szolgálja.

1982. február 1.-én a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára kerültem, ahol gímszarvas-vizsgálatokkal foglalkoztam elsősorban. Ennek is köszönhető az 1985-ben megjelent "A gímszarvas és vadászata" c. könyv több fejezete. (Közben folytattam az őzvizsgálatokat a gödöllői kollégákkal együttműködve.)

1995. szeptember 15.-én a Pannon Egyetem Georgikon MG Karára kerültem, ahol 10 éven át oktattam állattant és vadgazdálkodást. Emellett 1995 és  2003 között Sopronban az Erdőmérnöki Karon a Vadgazda mérnöki képzésben a "Vadjaink betegségei" és a "Megelőzés és gyógykezelés ..." tantárgyakat oktattam.

2000.-ben kaptam egyetemi tanári kinevezést.

2003. július 1.-ével kerültem vissza a Kaposvári Egyetemre, ahol időközben is oktattam a vadgazdálkodással kapcsolatos tantárgyakat, 2011.-től prof. emeritusz beosztásban. Jelenleg is több vadgazdálkodással kapcsolatos doktori (PhD) téma vezetője vagyok.